Most két történetemet fogom megosztani veletek az életemből:

 

Az első még akkor történhetett, amikor 10 éves voltam. Az ágyam mellé tettem az új éjjeli lámpámat. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy a forgolódás közben beakadt a kezem a zsinórjába, és rámborult. Visszatettem, és aludtam tovább, de aztán még egyszer megismétlődött a dolog. Reggel gyanútlanul elkezdtem a napi rutint, amelynek természetesen része volt a tükörbe való bepillantás is. Na, ekkor esett le az állam: az éjjeli akció során a jobb szemöldököm felszakadt, és az alvadt vér vigyorgott vissza rám. Vicces volt, hogy a lámpa széle mindekét alkalommal pontosan ugyanoda esett.

 

A második ennél szerencsétlenebb helyzet volt kb. fél éve, amikor a Deák téren szerettem volna lesétálni a lépcsőn, hogy átszálljak a másik metróra. Sajnos még a lépcső teteje felé éreztem, hogy rosszul léptem, és azonnal tudtam, hogy nem fogok tudni megállni, így pedig hatalmas bukta lesz térddel lezúgni vagy 10 lépcsőfokon. Egy szerencsém volt a szerencsétlenségben, ugyanis pár fokkal lejjebb, pont előttem egy nagyobb darab srác volt. Az esés lendületével szinte ráugrottam a hátára, akivel immár együtt daráltuk lefelé a lépcsőt, ő is alig tudott megállni. A vége az volt, hogy hatalmasra kerekedett szemekkel nézett hátra, hogy „Ki lehet ez az idióta, aki ráveti magát a hátára…”., de amikor meglátta, hogy fejbúbig vörösödve állok előtte sűrű bocsánatkérések és köszönetnyilvánítások közepette, zavartan rámmosolygott, és folytattuk tovább utunkat. Végül is A Deák térnél nem is választhattam volna forgalmasabb helyet egy ilyen kis esetlenkedésre…

 

A következő videón ugyan nem én vagyok, de szerettem volna szemléltetni, hogy milyen kaliberű lányra gondolhattok, miközben ezt a blogot olvassátok…