Az információ hatalom. Ezt mindenki tudja, és többen azt is tudni vélik, hogy a legtöbb, illetve legfontosabb információ mennyiséget a tévé szolgáltatja nekünk. Ez sajnos tévedés. Mivel elég kevés hasznos információt közvetít.
Egy felmérés szerint az ameriakai gyerekek naponta 9 órát és 54 percet, vagyis egy évben négy hónapot töltenek a tévé bámulásával. (Forrás: Inforádió) Gondoljuk csak át, hogy a majd 10 óra alatt milyen impulzusokat kaphatnak: rengeteg vér, erőszak, az úgynevezett "sztárok" magánélete, különböző "valóságshow"-k, amelyek a legkisebb mértékben sem a valóságot tükrözik, sőt ! Egy elferdített világot láthatunk, hisz mikor zárkózunk be 10 vadidegen emberrel egy kamerákkal teli házba, vagy mikor eszünk pókokat, miközben valaki épp egy kamion tetejéről dob le minket, és még sorolhatnám.
És mi a helyzet a magyar lurkókkal? A UPC felmérése alapján kétharmaduk több mint másfél órát, csaknem egyharmaduk (29%) pedig három óránál is többet tölt naponta tévézéssel. Minél nagyobbak, annál többet maradnak, de nagyon korán kezdik: már a legkisebbek, az öt év alattiak közül is minden második túlszárnyalja a napi másfél órát, olvasható a Primonline.hu-n.
Nem tagadom, régen engem is rabláncon tartott a képernyő. Akkor voltam épp a személyiségformáló időszakomban, amikor a nagy kereskedelmi csatornák betörtek. Hát persze, hogy nekem is meg kellett néznem minden sorozatot, játékot, amiről a barátaim az iskolában csacsoráztak nap, mint nap. Aztán kollégiumba költöztem, ahol minden szinten volt egy tévé. Az emberek egy része a "nagy" sorozatokkor, eseményekkor odagyűltek, alig lehetett elférni.
Valahogy nem volt kedvem a heringek közé préselni magam, és szép lassan leszoktam arról, hogy várjam a napi adagomat, amit Magdi anyustól és a többiektől kaptam meg. Rájöttem, hogy sokkal érdekesebb dolgokkal van tele a világ, a tévé előtt eltöltött órákat inkább a barátaimra, mozgásra vagy olvasásra fordítottam. Természetesen, mivel nem akartam lemaradni a világ történéseiről, a híreket az internetről szereztem be.
Márciusban költöztem be egy albérletbe a párommal. A szülői házból áthoztuk magunkhoz a tévét, hisz nem lakás a lakás nélküle, ez annak ellenére egyértelmű, hogy amúgy már vagy 4 éve nem voltam rendszeres néző. Csakhogy valahogy elmaradt a beszerelés. Beraktuk a sarokba a szekrény mellé. Pihen. Sokat szolgált már az elmúlt 20 évben. És mi is pihenünk. A filméhségünket kielégítjük DVD-vel, vagy mozival. Így legalább azt nézzük, amire mi valóban kíváncsiak vagyunk, nem pedig azt, amit a csatornák műsorszerkesztői szeretnek, vagy amire épp pénzük van. Ha bármilyen információra szükségünk van, látni szeretnénk valami fontos eseményt, a világháló tökéletes erre a célra.
Kérdem én: miért bámulunk egy villódzó dobozt naponta órákon át ahelyett, hogy beszélgetnénk egy nagyot a szeretteinkkel, hogy játszanánk egyet a gyerekkel vagy a kutyával? Valóban annyira fontos megtudnunk, hogy mi történt Kelemen Annával, Berényi Mikivel, vagy a többi média által kreált figurával? Ha magunkba nézünk úgy igazán, még magunkat sem ismerjük annyira, mint ezeket az embereket...
Végezzen mindenki el most egy gyors fejszámolást! Hány órát tölt el egy héten tévénézéssel? És hányszor mondja egy héten azt a barátainak, rokonaiak, hogy nincs ideje találkozni velük? Na, akkor most gondolkodjunk csak el...miért is nincs?